Gyógyító Érme
A történelemből ismerünk már gyógyító eszközöket, tárgyakat, és ismerünk gyógyító képességekkel megáldott embereket is.
Harasztosi László úgy gondolta, hogy a belé áramló nagy mennyiségű és igen hatásos kozmikus energiát valamilyen módon át kellene adnia az arra rászorulóknak.
Végre megtalálta a módját annak, hogy ez az erő eljusson olyanokhoz is, akik sohasem találkoztak vele és már nem is lesz szükség közvetlen, személyes kapcsolatra.
Zseniális az ötlet- az energiát "tegyük bele" egy tárgyba, amely nem túl nagy, esztétikailag is szép látványt nyújt- de mindenekfelett képes ezt az energiát korlátlan ideig magában tartani és átadni tulajdonosának!
Mivel a legtöbb fizikai tünetet a szervezet energiaszintjének csökkenése okozza, a Gyógyító Érme segítségével ez az energiaszint feltöltődik, ezáltal segítve a szervezet öngyógyítását.
Használata rendkívül egyszerű, és attól függően, hogy fájdalomcsillapításra, tünetei kezelésére, szellemi vagy fizikai erőnlétének megőrzésére, teljesítménye fokozására kívánja használni, elegendő hetente egy-két alkalommal használni.
A Gyógyító Érme használata során bizsergést, zsibbadást, melegséget, sőt, forróságot idéz elő szinte az egész testben, tetőtől talpig, ám főleg azon a területen, amelyre összpontosít. Ez nagyon kellemes érzés. Áramlik az energia, megkönnyebbül a test és a lélek, beindul a gyógyítási folyamat.
Harasztosi László gyógyító kozmikus energiát adott ennek az Éremnek. Az Érme, az öngyógyítók új eszköze lehet és lett máris. |